A Roland Kft. irodai papírhulladék speciális kezelője.
A Roland Kft. 1993-ban alakult, és kezdte meg működését először a készáru gyártásban majd az ehhez szorosan kapcsolódó hulladék papír kereskedelemben. Telephelyünk a megalakulás óta a Bakony közepén Csetényben található. A folyamatos piaci igények figyelembevételével ezt követően kibővült a szolgáltatásunk az iratmegsemmisítés területére is, amely mára már az egyik kiemelkedő szolgáltatásunkká nőtte ki magát.
Az elmúlt 20 év során Veszprém, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, és Zala megyékben valamint Budapesten számos jelentős céggel vagyunk együttműködésben (Közintézmények, Közhivatalok, Multinacionális Vállalatok) melyekkel üzleti partnerségünket a mai napig kölcsönös megelégedés jellemzi. Szerződéseinkben vállalt feladatainkat megbízható munkatársi gárda és modern technikai fejlesztéseknek köszönhetően garantált minőségben végezzük.
Eszközparkunk a fejlesztéseknek köszönhetően jelentős értéket képvisel, így lehetőségünk van szinte minden szállítási igényt kielégíteni 0,8 tonnától – 24 tonnáig.
Az anyagmozgatást és a járművek fel-, és lerakodását 2 db diesel targoncánkkal végezzük.
Társaságunk jövőben is kiemelt hangsúlyt helyez a környezetvédelemre így célunk továbbra is, hogy megbízható, biztonságos megoldást nyújtsunk a bizalmas iratanyagok és egyéb papírhulladék kezelésére.
Missziónk: tehermentesíteni környezetünket az által, hogy minél nagyobb mennyiségben és hatékonyabban használunk fel hulladékot. Begyűjtünk, papírgyáraknak feldolgozásra előkészítünk és a visszavásárolt alapanyagból termékeinket minél szélesebb körben újrahasznosított papírból állítjuk elő.
Környezettudatosságunkat partnereink felé is közvetítjük, ajánljuk újrahasznosított termékek használatát.